Versek, dalok anyák napjára és nőnapra

Anyák napja világszerte megünnepelt ünnep, amelyen az édesanyákról emlékezünk meg és hálánkat, köszönetünket fejezzük ki törődésük és önzetlen szeretetük iránt. Hazánkban az anyák napját minden évben május első vasárnapján ünneplik, ami idén május 7re esik. Az óvodában is szeretettel és izgalommal telve készülünk erre az ünnepre, hisz egy gyermek mit is tudna szebbet adni, egy szívből jövő anyák napi versikénél, egy csokor virágnál esetleg egy óvodában készült üdvözlő lapnál.

Ebből az alkalomból szeretnék megosztani veletek pár anyák napi versikémet, amiket kisebb és nagyobb gyerekek is könnyen megtanulhatnak.

Köszönöm néked
-anyák napi dal-

Kicsi kis szívem most rád gondol,
Kicsi kis szívem néked dalol
.

Köszönöm néked a sok szép jót,
Köszönöm néked az ölelő karod,
Köszönök minden földi jót
Hálám örökké kísérni fog.

Hallgasd a szívnek a szép dalát,
Hallgasd a szívenek lágy ritmusát.

Köszönöm néked a sok szép jót,
Köszönöm néked az ölelő karod,
Köszönök minden földi jót
Hálám örökké kísérni fog.

Ma van anyák napja

Ma van anyák napja, a legszebb ünnepnap,
Ünnepeljük vígan az édesanyákat.
Rózsa, szegfű, orgona virágcsokorban,
Néktek ragyogjon ma a nap sugara.
Hálát zeng ma értetek minden kisgyerek,
Köszönettel teljen a ti szívetek.

Édesanyám drága, fogadd énekem,
Hadd adjam át gyengéd ölelésemet.
Égen ahány csillag jár, drága anyukám,
Annyi áldás szálljon egész évben rád.
Hálát zeng ma értetek minden kisgyerek,  
Köszönettel teljen a ti szívetek.

Kedves Édesanyám!

Itt állok előtted, virággal a kezemben,
Hálát és szeretetet érzek most szívemben.
Fogadd szép csokromat, majd add ide kezed,
Hadd háláljam meg mérhetetlen szereteted.

E szép napon a napsugár is neked tündököl,
Ne érjen ma bú és bánat, csak nagy öröm.
Neked van a világon a legeslegjobb szíved,
A világon a legjobban szeretlek téged.

Nők napjára azt kívánom

Nők napjára azt kívánom,
legyen mosoly arcocskádon,
Napocskának meleg fénye,
legyen arcod ékessége.

Hogy ne érjen ma bú és bánat,
megsimítom arcocskádat,
Fogadd ezt a kicsi csokrot,
boldogságos nőnapot!

Rózsakertben rózsafa

Rózsakertben rózsafa,
Neked nyílik anyuka.
Fogadd tőlem kedvesen,
Neked adom szívesen.

Tárt karokkal ölellek,
Kedves szóval köszöntlek.
Így kívánok minden jót,
Legboldogabb nőnapot!

Kedves Édesanyám

Tavaszi napsugár,
csicsergő kismadár,
Mind azt suttogja,
legszebb vagy anyukám.

Szavakkal dicsérlek,
lágyan ölellek,
Füledbe suttogom,
hogy nagyon szeretlek.

Anyáknapi névnap

Ma van a nevednek
a legszebb napja,
melyet úgy nevezünk:
Édesanya.

Köszöntelek téged
e jeles napon,
nevednek szépségét
eként sorolom:

Anya, Anyu, Édesanya
szívemnek ékes,
Anyuci, Anyuka, Anyus
hasonlóan szépek.

Mama, Mami, Mamuci
mind olyan tetszetős,
Mamóca, Mamus, Mámi
éppúgy szerethetők.

Bárhogy is becézem
e szép neveket,
belőled csak egy van
a kicsi szívemnek.

Kifejezni nem lehet,
hogy mennyire szeretlek,
A legdrágább kincse vagy
az életemnek!

Édesanyám napsugara

Édesanyám napsugara fent ragyog az égen,
Áldott szeretetét sugározza nékem.
Nincs is drágább kincs egy édesanyánál,
Ki egész életen át gondot visel ránk.

Köszönöm, Édesanyám

Édesanyám, mit adhatnék
e jeles ünnepen?
Köszönetem csekély hála,
mit érzek most szívemben.

Ülj le most, kérlek,
egy rövid pillanatra
feledd most minden gondod,
némuljon el a világ zaja.

Köszönöm a tejed,
mivel tápláltad testem,
köszönöm a szép szavakat,
amiken nevelkedtem.

Köszönöm két kezednek
iskolás éveim,
köszönöm támaszod,
mikor rámtörtek gyönge perceim.

Köszönöm könnyeid,
miket értem hullattál,
köszönöm mosolyod,
amivel mindig vigasztaltál.

Köszönöm, hogy felneveltél,
feledni nem fogom,
a jó Istent kérem, hogy
mindörökké téged áldjon.

Blogcikk Megosztása:

Facebook
Twitter
Pinterest

Hozzászólás írása:

Kapcsolódó Tartalmak

Mesterségem címere!

Téma ismertető: Mi leszel, ha nagy leszel? Sokszor hangzik el a kérdés a gyerekek felé. Vannak gyerekek, akiknek bíztos elképzelésük

Szent Márton legendája

Egyszer régen, a múlt időkben katonák, császárok idejében, élt egy fiú, neve Márton ügyes, szorgos, jószívű és bátor. Pannónia országában