Mesefelhő közeledik,
Kerek mese következik.
Gondolatban repülj vele,
Meseország közepébe.
Egyszer két kis halacska
Kivetődött a szárazpartra.
Ickándoztak- fickándoztak,
Na most aztán bajban vannak.
Megijedt a két kis pára,
Elvesztek a nagyvilágba.
Hogy találnak ők most haza?
Pityergett a Kardhalacska.
Nézett jobbra, nézett balra,
Sehol nem volt kis barátja.
-Itt hagyott a kicsi Harcsa!
Szomorkodott egymagába’.
-Mi lesz velem, ki segít most?
-Hol lelek most ismét otthont?
De egyszerre, mint egy csoda,
Elébe lép egy kisfiúcska.
-Ó te szegény halacska?
Hogy vetődtél ki a partra?
Hamar eljön az éjszaka,
Nem maradhatsz magadra.
Gyere szépen, haza viszlek,
Vízzel teli tálba teszlek,
Meggyógyítom uszonyod,
Lesz egy csodás otthonod.
Nem örült a kis halacska,
Hiányzott a kis barátja,
Lépten-nyomon őt kereste,
-Vajon őt is haza vitte?
Tágra nyílt a kis hal szeme,
Mikor a fiú tálba tette,
Ott várta őt Harcsa pajtás,
Volt ott öröm, ugrándozás.
-Jó dolgunk lesz majd itt meglásd,
Vár reánk még sok kis barát.
Tenger, folyó, patak, tócsa,
Nem számít, csak víz borítsa.
