Mesefelhő közeledik,
Kerek mese következik.
Gondolatban repülj vele,
 Meseország közepébe.

 Egyszer két kis halacska
Kivetődött a szárazpartra.
Ickándoztak- fickándoztak,
Na most aztán bajban vannak.

 Megijedt a két kis pára,
Elvesztek a nagyvilágba.
Hogy találnak ők most haza?
 Pityergett a Kardhalacska.

Nézett jobbra, nézett balra,
 Sehol nem volt kis barátja.
-Itt hagyott a kicsi Harcsa!
 Szomorkodott egymagába’.

-Mi lesz velem, ki segít most?
-Hol lelek most ismét otthont?
De egyszerre, mint egy csoda,
Elébe lép egy kisfiúcska.

 -Ó te szegény halacska?
Hogy vetődtél ki a partra?
Hamar eljön az éjszaka,
Nem maradhatsz magadra.

Gyere szépen, haza viszlek,
Vízzel teli tálba teszlek,
Meggyógyítom uszonyod,
Lesz egy csodás otthonod.

Nem örült a kis halacska,
Hiányzott a kis barátja,
 Lépten-nyomon őt kereste,
 -Vajon őt is haza vitte?

Tágra nyílt a kis hal szeme,
 Mikor a fiú tálba tette,
Ott várta őt Harcsa pajtás,
Volt ott öröm, ugrándozás.

-Jó dolgunk lesz majd itt meglásd,
 Vár reánk még sok kis barát.
Tenger, folyó, patak, tócsa,
Nem számít, csak víz borítsa.