Téli memória játék

A hideg téli napokon nem csak az oviban, hanem otthon is jól jön egy- egy szórakoztató és érdekes társásjáték. Óvó néniként észrevettem, hogy a kicsi gyerkőcök előszeretettel játszanak olyan játékokat, ami próbára teszi szerencséjüket és ügyességüket mutathatják be a játék során.

Ennek alapján készült el a „Téli memória” nevezetű társasjáték, ami már jól ismert játékmenettel rendelkezik, de mégis értékes perceket tud varázsolni a csoportba és otthon a családban is. Olyan játékot szerettem volna készíteni, ahol az összes gyerkőc együtt játszhat, ami által nem csak a közös játék élményét tapasztalhatják meg, hanem a téli ismereteiket is bővíthetem. Oviban jól alkalmazható ismeretbővítés céljából vagy akár ismétlésre is, otthon pedig a közös játék örömét adhatjuk át a gyerkőcöknek.

Hogyan készült?

Egyszerűen és gyorsan :D. Témának megfelelően- tél, karácsony, mikulás- nyomtassunk kicsi képeket (én téli dolgokat nyomtattam, amiket Pinteresten találtam, de nektek összeállítottam pár nyomtásra kész képeket), majd ezeket kinyomtatva, vágjuk ki és kerekre vágott kartonlapra ragasszuk fel. Azért, hogy tartós legyen és könnyebben kézbe tudják venni a kártyákat a gyerekek, érdemes a képeket és a karton lapokat is laminálni.

Miről is szól a játék?

Ahogyan fentebb már említettem, a játékban korlátlan számú gyerek részt vehet, csupán arra kell figyelnünk, hogy nagy létszámú csoportnál elegendő memória kártyát készítünk. A kész kártyákat lefordítva egymás mellé helyezzünk, majd sorban egy- egy párt fordítanak fel a gyerekek.
Akinek sikerül felfordítani két egyforma képkártyát máris egy párral gazdagodik.
Nagyobb gyerekeknél versenyt is rendezhetünk, akinek a legtöbb párt sikerül megtalálni az lesz a nyertes. A játék végén a legtöbb párt összegyűjtő gyerek jutalomban is részesülhet.

téli memória játék
téli memória játék

Jó játékot és értékes időtöltést kívánok mindenkinek!

Nyomtasd ki kétszer, majd vágd kockákra.

Blogcikk Megosztása:

Facebook
Twitter
Pinterest

Hozzászólás írása:

Kapcsolódó Tartalmak

Ovis mindennapok

Szedjük a játékokat! Szedjük össze, szedjük össze ezt a sok szép játékot, Szedjük össze, szedjük össze ezt a sok szép

Állatos rajzoltató mondókák

Bagoly Kerekítek két kis szemet, azokba festek két kis cseppet. Alá egy gömbölyű testet, fölé egy félkörből fejet. Háromszögű lesz

Itt a tavasz

A tavaszi hónapok a gyerekek és felnőttek talán legkedveltebb időszaka, hiszen a természet ébredését és ezzel együtt reményt és újrakezdést

Föld napi versek

Ez a nemzetközi ünnep nem csak a felnőttek hanem a gyerekek számára is rendkívül fontos. A gyerekeket már egészen kicsi