Sok szülő és nevelő fejében ott motoszkál a kérdés: vajon mit tehetnék most, amikor még pici a gyermekem, hogy később boldog, kiegyensúlyozott, tudatos felnőtté váljon? A válasz nem bonyolult – de elköteleződést, figyelmet és sok-sok szeretetet igényel.
A kisgyermekkor az a talaj, amelybe elültetjük azokat a magokat, amelyekből majd az erő, a tudatosság és az önazonosság fakad. Íme néhány alapelv és megvalósítható ötlet, hogyan indíthatjuk el őket ezen az úton:

1. Adjunk érzelmi biztonságot – ez a biztos alap. Egy gyermeknek nem kell tökéletes szülő, de szüksége van arra, hogy érezze: szeretik, elfogadják, és mindig van kihez fordulnia. Ha megtanítjuk neki megnevezni és elfogadni az érzéseit (“Látom, szomorú vagy. Itt vagyok veled.”), máris egy nagy lépést tettünk az érzelmi intelligenciája felé. Az empátia nem tananyag, hanem példa. Ha együtt érzünk vele, ő is együttérző lesz másokkal.

2. Engedjük meg, hogy önmaga legyen – és tanuljon dönteni. Akár már két vagy háromévesen is dönthet apró dolgokról: választhat ruhát, eldöntheti, melyik mesét olvassuk el. Ez segíti az önállóság kialakulását, és azt tanulja meg, hogy számít a véleménye. Bátorítsuk a próbálkozásait, még akkor is, ha nem tökéletes az eredmény. A “nem baj, ha nem sikerül elsőre” hozzáállásból lesz az egészséges önbizalom.

3. Határok szeretettel – nem a szabály a baj, hanem a mód. A gyerekek szeretik a határokat – csak akkor nem, ha azok ridegek, önkényesek. A következetes, szeretetteljes korlátok biztonságot adnak, és megtanítják, hogy a tetteknek következménye van. A cél nem az, hogy „szófogadó” gyermeket neveljünk, hanem hogy értse, mi miért történik, és belülről vezérelt döntéseket hozzon.

4. Építsünk erős önképet : Ne csak az eredményt dicsérjük, hanem az erőfeszítést is: “Nagyon ügyes voltál, hogy nem adtad fel!” vagy „Nagyon szépen színeztél, ehhez sok türelemre es figyelemre volt szükséged”Az ilyen visszajelzések ablakot nyitnak arra, hogy a gyerek saját erősségeit is felismerje. Engedjük meg, hogy önmagát fejezze ki rajzban, mesében, játékban – ezek nemcsak szórakoztatóak, hanem tükröt tartanak a belső világa felé.

5. Ne csak válaszoljunk – kérdezzünk is! A kritikus gondolkodás nem kamaszkorban kezdődik. Már óvodáskorban is kérdezhetjük: “Szerinted miért történt ez?” vagy “Te mit tennél a helyében?” Így megtanulja, hogy a gondolkodás érték, és hogy nem mindig csak egy jó válasz létezik. Ez a fajta párbeszéd segít abban, hogy tudatosan hozza meg döntéseit – később a barátságokban, iskolában, munkahelyen is.

6. Légy az, amivé válni szeretnél. Ez talán a legfontosabb. A gyermek nem azt teszi, amit mondunk neki – hanem azt, amit lát tőlünk. Ha hitelesek vagyunk, ha vállaljuk hibáinkat, ha tudunk bocsánatot kérni, ha bátran képviseljük értékeinket – ő is ezt fogja tenni. A valódi erő csendes. A tudatosság nem hivalkodik. Ezeket nap mint nap példaként adhatjuk tovább, sokszor szó nélkül is.

Kis lépések, nagy hatás. Senki nem lesz egyik napról a másikra tudatos, kiegyensúlyozott felnőtt. De minden mosoly, minden türelmes magyarázat, minden együtt töltött pillanat, minden közös nevetés és könnycsepp egy újabb szál abból az erős fonalból, ami végül összefogja majd a felnőtté vált gyermek belső világát. Nevelni nem könnyű. De ha a cél egy szerethető, erős és tudatos felnőtt, akkor minden befektetett energia megtérül – egy egész élet formájában.