
Rajzoltató mondókák a közlekedésről/járművekről
Autó Rajzolunk két nagy kereket, belé két kis peremet. Összehúzzuk egyensen, majd folytatjuk egy téglatesttel. Rajzolunk egy keretet, abba pedig mégegyet. Ha húzúnk két vonalkát,
Hogyan is lehetek jó szülő, elhivatott óvónő, felelősségtudatos felnőtt?
Aprajafalván nem csak válaszokat, de gyakorlati példákon keresztül segítséget is találsz a magad és cseperedő gyermeked számára.
Ha igazán azt szeretnéd, hogy kiegyensúlyozott és vidám környezetben nevelkedjenek a kis gyermekpalánták, nincs is más dolgod, mint értékessé varázsolni az együtt töltött időtöket!

Mesefelhő közeledik,
Kerek mese következik.
Gondolatban repülj vele,
Meseország közepébe.

Jó a kedved, játszanál?
Neked való a mókatár!
Játékból ott nincs hiány,
Vidám percek várnak Rád!

Számok, színek, ötletek,
Sok izgalmas kísérlet
Várják a kíváncsi vendéget.
Légy te is kíváncsi,
Okoskodó kis csacsi.
Csiki Timea vagyok, óvónő és egyben az Aprajafalva- értékpercek oldal megálmodója.
Immár hatodik éve, hogy az óvónői pályán dolgozom s úgy érzem, megtaláltam azt a foglalkozást, ahol igazán kiélhetem a kreativitásom. Mindig is szerettem az újat, az érdekeset a különleges dolgokat, amit be is vezetek az óvodai mindennapokba.
Játékból, meséből, énekből sosem elég! A gyerekek akkor fejlődnek igazán, amikor élvezettel és saját akaratukból vesznek részt a játékban és tevékenységekben.
Ha neked is tetszik az oldal tartalma, illetve szívesen olvasnál még rólam, a filozófiámról és Aprajafalváról, kattints az „Olvass Tovább” gombra. 🙂
Hogyan is lehetek jó szülő, elhivatott óvónő, felelősségtudatos felnőtt?
Aprajafalván nem csak válaszokat, de gyakorlati példákon keresztül segítséget is találhatsz a magad és cseperedő gyermeked számára!
Ha igazán azt szeretnéd, hogy kiegyensúlyozott és vidám környezetben nevelkedjenek a kis gyermekpalánták, nincs is más dolgod, mint értékessé varázsolni az együtt töltött időtöket!

Autó Rajzolunk két nagy kereket, belé két kis peremet. Összehúzzuk egyensen, majd folytatjuk egy téglatesttel. Rajzolunk egy keretet, abba pedig mégegyet. Ha húzúnk két vonalkát,

Hóember Egy nagy kerek hólabda rágurult a pappírra. Mi is legyen belőle, egy pocakós hóemberke. Kerekítsünk hát mégegyet, arra pedig egy kisebb fejet. Szeme szája

Bagoly Kerekítek két kis szemet, azokba festek két kis cseppet. Alá egy gömbölyű testet, fölé egy félkörből fejet. Háromszögű lesz a csőre, ebből még egyet

Loreim ipsum dolor sit amet Loreim ipsum dolor sit ametLoreim ipsum dolor sit ametLoreim ipsum dolor sit amet Loreim ipsum dolor sit amet Loreim ipsum
Csiki Timea vagyok, óvónő és egyben az Aprajafalva- értékpercek oldal megálmodója.
Immár hatodik éve, hogy az óvónői pályán dolgozom s úgy érzem, megtaláltam azt a foglalkozást, ahol igazán kiélhetem a kreativitásom. Mindig is szerettem az újat, az érdekeset a különleges dolgokat, amit be is vezetek az óvodai mindennapokba.
Játékból, meséből, énekből sosem elég! A gyerekek akkor fejlődnek igazán, amikor élvezettel és saját akaratukból vesznek részt a játékban és tevékenységekben.
Ha neked is tetszik az oldal tartalma, illetve szívesen olvasnál még rólam, a filozófiámról és Aprajafalváról, kattints az „Olvass Tovább” gombra. 🙂
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.